Exorcizmus

Az exorcizmus (a kései latin exorcismus, illetve a görög exorkizein - "eskü alatt megtagad" jelentésű szóból származik) démonok vagy más gonosz szellemlények -megszállottnak hitt emberből vagy helyről való - eltávolításának gyakorlata. A gyakorlat elég régi keletű és számos ország hitrendszerének része.

Az exorcizmust végző személy elnevezése exorcista, gyakran papi személy vagy olyan ember, akiről úgy vélik, hogy különleges erőkkel, képességekkel megáldott. Az exorcista eszközei többek között az ima, előírt szövegek, gesztusok, szimbólumok, jelképek, amulettek. Az exorcista gyakran hívja segítségül Istent, Jézust és/vagy angyalokat,arkangyalokat.

Általában a megszállt személyek nem tartják önmagukat sem gonosznak, és felelősséget sem vállalnak az általuk elkövetett rossz cselekedetekért. Ennek következtében az exorcizmust a művelői inkább tekintik egyfajta gyógymódnak, kezelésnek, mint büntetésnek. A rituálék ezt általában figyelembe veszik, ezért nem is erőszakkal közelítenek a megszállotthoz.[1]

A gonosz szellemek általi megszállottság koncepciója és az exorcizmus gyakorlata nagyon régi és elterjedt, valószínűleg a prehisztorikus sámánisztikus hitből eredeztethető.

A keresztény Újszövetségben is találkozunk a Jézus által művelt csodák közt ördögűzéssel. Ezeknek az eseteknek a nyomán a démoni megszállottság a kereszténységhitrendszerének részévé vált, és az exorcizmus ma is bevett gyakorlatnak számít a katolicizmusban, a keleti ortodoxiában és néhány protestáns felekezetben. Az anglikán egyháznak szintén van hivatalos exorcistája minden egyházmegyében.[2]

A felvilágosodás nyomán az exorcizmus sokat vesztett jelentőségéből, különösen a nyugati világban. A 20. században főleg Kelet-Európában és Afrikában lehetett találkozni vele, amikor néhány eset médianyilvánosságot kapott. Az ördögűzés gyakorlatának háttérbe szorulásában szerepet játszottak a pszichológiai kutatások, valamint az emberi agyműködésének és szerkezetének tanulmányozása. Az említett eseteknél is gyakran valamilyen elmebetegség produktumaként magyarázták a tüneteket, és így is kezelték.

Viszont 1973-ban megjelent a mozikban Az ördögűző című film, és a téma ismét reflektorfénybe került. Rendkívül erős visszhangot váltott ki a nézőkből az Amerikai Egyesült Államokban és Európában. A démoni megszállottságban és az exorcizmusban való hit pedig újra elterjedtté vált.[3]